60.000 megtekintés!

A Be Smart Seniors projekt YouTube-csatornája ma elérte a 60 000 megtekintést! Szeretnénk köszönetet mondani a projekt összes segítőjének és önkéntesének, akik segítették erőfeszítéseinket és előmozdították a projektet.

60000

Liechtensteini esemény

Az Anthropogogik Brändle képviselői találkoztak az Oberschule Eschen (Liechtenstein) tanáraival, akik tájékoztatást kaptak a Be Smart Seniors projekt céljairól és eredményeiről, valamint az intergenerációs tanulási koncepcióról. Az iskola egy kis versenyt is szervezett a diákjai számára, hogy népszerűsítsék a projektet és bevonják őket az idősebb rokonok informatikai ismereteinek oktatásába.

Eschen

Maribori rendezvények

Az Andragoški zavod Maribor munkatársai október 9-én és 15-én sikeresen tartott két tájékoztató rendezvényt a szlovéniai Mariborban. A járványügyi korlátozásokat szem előtt tartva, az eseményeket kisebb résztvevői csoportoknak tartották, akik felnőttképzők felnőttképzési központok képviselői voltak egész Szlovéniából. Irena Urankar és Helena Matavz előadásai bemutatták, hogy a felnőttképzési szolgáltatók hogyan profitálhatnak a projekt eredményeiből és az intergenerációs tanulási koncepciójából.

Maribor

Turkui online esemény

A Turkui Egyetem október 6-án a járványügyi korlátozások miatt online formában tartotta meg projekt tájékoztató rendezvényét. A résztvevők idősgondozók és egyéb szakterületi szakértők, mesteriskolai hallgatók és tanárok voltak.

Az esemény magában foglalta a BESS projekt bemutatását, csoportmunkát, beszélgetést és terepi szakértők előadásait. Az előadók jelenleg is geriátriai kutatásban és fejlesztésben vesznek részt, és szakterületük csúcsát képviselik.

BESS Ambassador Day

A tananyag nemzetközi tesztelése

Elkezdtük a Be Smart Seniors projekt utolsó szellemi termékének, a „Hagyja hátra digitális lábnyomát” tananyagnak a nemzetközi tesztelését. A résztvevő szervezetek online és offline űrlapokat fognak használni a tananyag értékeléséhez és az intergenerációs tanulási koncepció gyakorlati teszteléséhez.

tesztelés

Hagyja hátra digitális lábnyomát!

Elkészült a „Hagyja hátra digitális lábnyomát” tananyag végleges változata valamennyi fordításban. Ennek a tananyagnak az a célja, hogy egy egyszerű útmutatót adjon az idős korú felnőtteknek a blog írásról, kommentelésről és fényképek, videók készítéséről, hogy megosszák a digitális világban megszerzett tapasztalataikat, élményeiket, hobbijukat hátra hagyva az interneten a „lábnyomukat”.

digitális lábnyom

Elkészült az online platform

Egy újabb mérföldkőhöz érkezett a Be Smart Seniors pályázat megvalósítása: elkészült az az online platform, amely az oktatóanyagok és egyéb a projekthez kapcsolódó szolgáltatások egyszerű elérését teszi lehetővé a projekt célcsoportjának az igényeihez igazított kezelőfelületével.

Ehhez kapcsolódóan megkezdjük az oldal tesztelését a célcsoport bevonásával egy online kérdőív segítségével, mely az ezen a linken érhető el.

BESS

Be Smart Seniors Positive Impact Day

2020. július 15-én került megrendezésre Budapesten a Be Smart Seniors projekt Positive Impact Day nevű rendezvénye több, mint 50 érdeklődő részvételével. A rendezvényen elsősorban szociális területen dolgozó szakemberek vettek részt.

Eredeti terveink szerint ez a rendezvény a projekt végén került volna megtartásra, de a koronavírus járvány miatt célszerűnek láttuk a rendezvényt a résztvevők biztonsága érdekében nyáron megtartani.

A rendezvényen dr. Simon Gábor a Corvus Kft. képviseletébe ismertette a projekt célkitűzéseit, elért eredményeit és az eddigi fejlesztő munka tapasztalatait.

Dr. Somodi Lilla szociális szakember az egybegyűlteknek az aktív idősödés fontosságáról és a szociális szakemberek támogató munkájának a jelentőségéről beszélt. A rendezvényt kerekasztal beszélgetés zárta, melyen a résztvevők további kérdéseket tettek fel a projekt eredményeivel kapcsolatosan és azok nappali ellátásban történő alkalmazásának a lehetőségeiről.

Dr. Simon Gábor

Újabb mérföldkő: 100 videó!

Feltöltésre került a 100. videó a Be Smart Seniors projekt YouTube csatornájára!

A projekt egyik célja a projekt célcsoportját képező 65 évnél idősebb felnőttek igényeihez és tanulási sajátosságaihoz igazított oktatóvideók elkészítése volt, amelyek segítségével bővíthetik ismereteiket olyan témákban, amelyek mindennapi élethelyzetek megoldását segítik korszerű online szolgáltatások segítségével.

Ezek az oktató videók több nyelven készülnek részben nemzetközi, részben helyi sajátosságokhoz igazodó témákban. Ezek közül került feltöltésre a ma napon az éppen századik.

Természetesen ezzel a kerek számmal még nem fejeztük be a videók előállítását, hiszen több, mint 140 darab elkészítésére vállalkoztunk, de fontosnak tartottuk megosztani ezt a tagadhatatlan sikert azokkal, akik követik a projekt előrehaladását.

100

10.000 megtekintés!

Már 10.000 fölött a Be Smart Seniors projekt YouTube csatornáján a videó megtekintések száma! Ezt a szép eredményt közel két hónap alatt sikerült elérnünk! Reméltük, hogy a hasznos és a mindennapi élet problémáira választ adó videóink elnyerik többek tetszését, de nem számítottunk ilyen látványos sikerre. Köszönjük mindazoknak, akik megnézték az elkészült videókat és reméljük sok hasonló kerek számot tudunk még ünnepelni a jövőben.